2009. október 9., péntek

Vegetáriánusság és szabadság


Vajon mekkora a szerepe az egyén életében a társadalmi nyomásnak, elvárásoknak, szokásoknak, kultúrának? Könnyebb lenne vegetáriánusnak lenni, ha a társadalom többsége az lenne? Jobb lenne úgy nekünk?



Azt hiszem, nem. Ugyanúgy belenőnénk egy adott helyzetbe, mint ahogy most a húsevésbe. Csinálnánk, mert erre tanítottak a szüleink, így kell zöldséget főzni, tölteni, stb. Automatizmusok irányítanának a tudatosság helyett. Át sem gondolnánk, hogy miért esszük azt, amit, mint ahogyan én sem gondoltam át nagyon sokáig, hogy mit és miért is eszem valójában...



Az igazi vegetáriánusság szabad akaratból, döntésből fakad. Ily módon nem korlátozza önmagát az, aki ezt választja, nem éli meg kényszernek, nem azért teszi, mert elvárják tőle, vagy automatikusan, mert belenőtt, mert ezt látta otthon. Legalábbis a nagy többség, aki most vegetáriánus, nem születésétől fogva az, hanem valamikor - sokszor már 14 v. 21 éves kor körül, vagy akármikor később - hozott egy olyan döntést, hogy nem eszik húst, valamilyen oknál fogva. És mivel meggyőződésből, átgondolva választotta ezt az életmódot, számára nem nehézség, hanem természetessé válik. A hipermarketek helyett a piacra és a bioboltokba megy bevásárolni, más alapanyagokat, de ugyanolyan természetességgel használ, mint a vegyes étrenden élők.



Sokszor hallom én is másoktól, hogy "én ezt nem tudnám csinálni". Akkor ne csinálja, nem erőszak. Inkább tegyen úgy, ahogy jónak látja, minthogy magára kényszerítsen valamit, amivel még nem azonosult, amit tudat alatt nem tart jónak, elfogadhatónak.


Ha tudat alatt valamivel nem értünk egyet, akkor azt tudatos szinten korlátként éljük meg. A tudatalattinak is több szintje van. Van kollektív tudattalan, ez a legszélesebb körű. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan tudatalatti programok, ami az egész emberiségre hat - néptől, fajtól, országtól, stb. függetlenül mindenhol jelen van. Vannak aztán persze népi jellegzetességek és még kisebb szintet nézve pedig családi, majd egyéni lelkület, alaphangulat. Aztán társulnak hozzájuk ugyanezeken a szinteken képződő, de már tanult, vagy inkább szerzett programok, beidegződések, amik egy-egy mondatból, szituációból égnek belénk. (Ha kiskorunkban sokszor leszidnak minket, mert sírtunk, megtanuljuk, hogy sírni nem jó, és legközelebb már nem, vagy nem így fogjuk kifejezni a szomorúságunkat.)



Ezek együtt teszik ki a szocializációnkat, azt az alapcsomagot, ami beleég a lelkünkbe, és tudatalatti szintről hat ránk. Sokszor azt sem tudjuk, hogy mit miért teszünk (valójában), csak csináljuk, mert ezt hoztuk magunkkal, vagy ezt tanultuk. Felépül belőlük egy teljes hitrendszer, ami több ezer ilyen berögződésből, feltételezésből áll. "Ezt úgy illik", "az nem szokás", "ezt így kell csinálni", stb. Tele vagyunk ilyenekkel, és ők cselekszenek helyettünk. Mindaddig, amíg át nem vesszük tőlük az irányítást.



Aki a tudatosság útjára lép, az a szabadságot választja, azt, hogy minél több olyan dolgot felfedez és tudatos szintre emel, ami megszokásból, automatizmusból, berögződésből, "kultúrából", neveltetésből, stb. fakad. Számomra ennek egyik formája a vegetáriánusság.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kultúrát, a hagyományokat miért feltétlenül "nyomásként" vagy "kényszerként" fogod fel? Nem lehet "kollektív bölcsességként" értelmezni őket?

Azt írod, hogy nem lenne jó, ha a társadalom magáévá tenné azt az értékrredet, amit vallasz, mert akkor nem lenne tudatos, hanem elfogadott.

Nekem úgy jön le, hogy a vegánságot Te egyfajta lázadásként éled meg.

D.

Norci írta...

Félreértetted. A kultúra jó, az életünk része. Az nem jó, ha a kultúra, amit mi hozunk létre, önálló életre kel és elkezdi irányitani az emberek életét. Lehet rá hivatkozni, hogy a kultúrában az márpedig benne van, stb. Az van benne, amit mi beleteszünk, ez nem egy önálló valami, nem helyettesiti az egyéni gondolkodást, értékrendet.

Ahogy az emberek is változnak, a kultúra is változik. Illetve csak egy része, mert valamihez olyan zsigerien ragaszkodunk, hogy állandósul. Ha a múltból, az ősi bölcsességből a jelenbe úgy mentünk át dolgokat, hogy nem adaptáljuk a jelenre, akkor az már szerintem idejétmúlt és káros. Érdemes visszanyúlni a gyökerekhez, de a mostani helyzetre adaptálás elengedhetetlen. Nem mehetünk vissza már a barlangba sem...

Nem, a vegánság számomra nem lázadás, sőt: szeretném, ha egyszer mindenki által elfogadott lenne, tudatos, egyéni döntések eredményeképpen.

Névtelen írta...

Nem bántásként, de szerintem a mai világ túlságosan elment az individualizmus irányába Magyarországon (is). Anno még lázadoztam belül, mikor a magyarokra Hofstede kihozta, hogy inkább individualisták vagyunk, mert lelkem mélyén szerettem volna hinni, hogy a kollktivizmus erősebb bennünk.

Ugyanez a bajom azzal amit írsz. Persze, fontos, hogy minden ingert ami ér minket átszűrjünk saját magunk számára, ne feltétel nélkül fogadjunk be mindent (ami szintén butaság lenne szerintem), de nekem kicsit úgy jön le, hogy az egyén ítélőképességét, az egyén akaratát, belátását és ezen keresztül valamennyire az egoját helyezed a középpontba. Én eldöntöm mi jó nekem, az ÉN döntésem, stb. Szerintem igen, a döntéseinkért mi vállaljuk a felelőséget, de a döntés meghozatalában nem vagyunk egyedül. A kultúránk, a barátaink, a szeretteink, a párunk azért van(nak), hogy tanácsot, iránymutatást adjanak. Azokat aztán vagy megfogadjuk, vagy nem. De nekem nagyon azt sugallod, hogy az egyén über alles. És szerintem ez téves interpretáció.

D.

ui.: véletlenül se vedd bántásnak, vagy leszólásnak, nagyon kedvellek és tisztellek, és örülök, hogy ilyesmikről tudok Veled beszélgetni.

Norci írta...

Hát, ha a kollektivizmus erős lenne bennünk, már rég nem itt tartanánk. Nem hiába vagyunk "hiresek" a széthúzásunkról... Ami egyébként szerintem a tényleg fontos helyzetekben megfordul, és tud erős lenni az összetartó erő, de a mindennapi életben nem ez a jellemző. És az összetartozásnak is a téves, degenerált formái figyelhetőek meg, a túlzott "nemzetszeretet", nacionalizmus.

Igen, valóban fontos számomra az egyéni akarat. Ugyanakkor - ahogy korábban már beszéltem róla - az is fontos, hogy ez a kozmikussal összhangban legyen. És ettől nem lesz egoista, hanem szellemből eredő. Én csak annyira vagyok benne, hogy én emelkedek fel tudatosan a kozmikusig, például a gondolkodásomon keresztül. És ez nekem nagyon szép dolog, hogy megvan minden képességem ahhoz, hogy a gondolkodásom által befogadjam az égit!!! Ez fantasztikus lehetőség, és ezért hangsúlyos számomra a gondolkodás, tudatosság.

http://kreacica.blogspot.com/2008/11/elengedhetetlen.html

Nem vettem bántásnak egyáltalán! Szeretek ezekről eszmét cserélni. :-)

Névtelen írta...

A kollektivizmus és a fejlettség között nem látok ennyire egyértelmű korrelációt. ;-)

A nemzetszeretettel és a nacionalizmussal az a baj, hogy nem azonos a mérce. Egyes országoknak sokkal többet elnéznek, mint másoknak. Magyarországgal is ez a baj. Egyszerűen nincs lehetőség arra (vagy legalábbis minimális esély van rá), hogy egészséges nemzettudat alakulhasson ki valakiben. Ha valaki büszke arra, hogy magyar, egyből rámondják, hogy magyarkodik. Ld. a soproni sörreklámot. http://www.youtube.com/watch?v=c4EozhcfrHw
Szerintem semmi olyat nem mond a reklámarc, amit ne lehetne nyíltan vállalni, amire ne lehetnénk büszkék. Ennek ellenére több embertől hallottam, hogy nem tetszik neki, mert magyarkodik.

Sajnos ez a mesterségesen gerjesztett közhangulat, oda vezet, hogy nem vagyunk büszkék magunkra (pesszimizmus, saját értékeink lekicsinylése), nem merünk kiállni magunkért, nem pozitív érték a magyarságunkra büszkének lenni. Az átlagember tűr, lehajtott fejjel tudomásul veszi ezt az "értékrendet", eleinte elnyomja magában az ezzel "össze nem egyeztethető" érzelmeit, majd rosszabb esetben magáévá is teszi őket. A rossz másik oldala, hogy ettől egy idő után besokall a társadalom elégedetlenebb rétege, és ekkor tör elő a xenofóbia, és más devianciák, elsősorban a szélsőjobbnál. Csendben jegyzem meg, szerintem ez nem csak az ő hibájuk, hanem az általános közhangulat törvényszerűsége, egy egészséges nemzettudatnál jóval kisebb mértékű lenne (el akkor sem tűnne természetesen, nem vagyunk egyformák).

A "híresek vagyunk a széthúzásunkról" és a sokat hallott "ez annyira tipikusan magyar" szófordulatok nagyon károsak szerintem, mert egyrészt kisebbrendűség-tudatot táplál, másrészt nem előremutató, hanem állandósító kifejezés. Ha jól vettem ki, Te hiszel a szavak teremtő erejében. Szerinted ha azt deklaráljuk napi szinten, hogy mi már csak "ilyenek" vagyunk, akkor az kihúz, vagy egyre mélyebbre lök a "mocsárba"?

Az egyén és az égiek összhangja fontos, valóban. Csak abban nem értünk egyet - és ebben sem kell természetesen egyetértenünk - hogy az ember élete az övé kizárólag. Alapvető felelősség az egyéné, de nem egyedek vagyunk, hanem egy kollektíva tagjai. Ami velem történik, az kihatással van a környezetemre, a páromra, a barátaimra, stb. ezért egyszerűen egoizmus azt gondolni, hogy minden az akaratom szerint kell, hogy történjen. És ezzel el is érkeztünk az önzetlenség kérdéséhez.

D.

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies